Egy hét a "társai" társaságában

  A gyerekek idegen szemmel néztek Jo- ra, szinte félelmetesen. Ő gyorsan kiszaladt az ajtón, hogy ne legyen a lenéző tekintetek áldozata.
- Mi a gond?- suttogta Dr.Bros és leguggolt Jo-hoz.
- Miért ilyen gonoszak azok a gyerekek? Én nem ilyen vagyok. Én nem tartozom ide!- sírt a kislány.
- Tudom, majd megoldjuk. Jó?
- Igen.- szipogott Jo.- Maga is beteg?
- Nem, én gyógyítom a betegeket.
- Az jó?
- Hát, talán. Szerinted?
- Nem.- rázta a fejét a lányka, aztán szigorúra fogta a pillantását. - Maga szerint én nem ember vagyok? Csak egy őrült állat? Lássa be, nem sokban különbözünk. Mondja meg, igazam van?
- Teljesen.- szégyenkezett az orvos.- Okos kislány vagy.
- Mondták már.- Cameron-ra gondolt. Ő volt az egyetlen barátja. Ha ide sem tartozik de az
- Ez itt az udvar, ide egész nap kijárhatsz, de engedélyt kell rá kérned és össze kell láncolnunk a két lábad. Nagyon sajnálom, nem az én szabályom.- zavarta meg gondolkodásában Jo-t a doktor úr.
- Hát jó.- rántotta meg a vállát Jo, aztán faképnél hagyta az orvost.

A következő napokban Jo nem mehetett ki sehová, a puha kockában vizsgálták egy hétig.
 Szabadulása első napján későn kelt. Megnyomta a falon lévő csengőt amivel jelezheti, hogy ki szeretne menni. Dr. Bros lépett be az ajtón a bilinccsel a kezében.
- Muszáj ez?- kérdezte Jo.
- Sajnálom, de igen.
- Hát, akkor csinálja.- az orvos közelebb ment és rá rakta a bilincset Jo lábára.
- Köszönöm.- mondta mérgesen Jo, aztán elindult kifelé és vállával meglökte Dr.Bros- t.
  A hosszú folyosón az egyik ajtó kinyílt. Jo majdnem beleütközött. Az ajtón egy szinte már ősz hajú lány jött ki. Kerek szeme meredten nézett a semmibe, hajszál vékony ajkait erősen összeszorította, kevés haja csomósan lógott az arcába. Fejét hirtelen félrekapta és Jo- ra meresztette a szemét és ordítani kezdett. Nem mondott semmit csak kiabált, mintha segítséget kért volna. Jo tovább ment és hirtelen megfájdult a feje. Újabb emlékképek:
- Jó reggelt, Jo! Hogy aludtál- kérdezte Kendra. Körülbelül 7 éves lehetett. Jo elrántotta a fejét és testvére szemébe nézett. Majd elkezdett fennhangon visítani. Kendra kirohant a szobába és kiáltozott:
- Valaki! Segítség! Valaki! Kérem!- vége az emlékképnek.
  Jo csak most jött rá, hogy mennyire hiányzik neki a nővére meg az intézet és  mindenkinek nyomorrá tette az életüket, pedig nem csináltak ellene semmit. Jo elhesegette a gondolatait. Nem, a testvére sosem állt ki mellette, a nevelők mindig csak szidták aztán elküldték ide, a gyerekek az intézetből, ők mindig is gonoszak voltak, mint például a fiú aki lejáratta mindenki előtt mert hiányzott neki Cameron. Megérdemlik amit kaptak tőle!