2015. augusztus 28., péntek

Kényszerzubbonyban

Néhány nap múlva a rendőrök visszatértek. Behivatták Jo-t Mrs.Davis irodájába.
-Az ujjlenyomatok tulajdonosa Jo Brown volt.- mondta a rendőrkapitány, aztán egy hazugságmérőt csatolt Jo karjára. - Te ölted meg a nővért?- kérdezte a lánytól.
- Nem.- kiabált Jo, aztán megrázkódott. A hazugságmérő kifogott rajta.
- Ő volt az.- zárta le a nyomozást a rendőrkapitány.
Fehér köpenyes alakok jöttek be a szobába. Lefogták Jo- t és nyugtató injekciót szúrtak a karjába.

  Amikor felébredt, egy fehér kipárnázott szobában találta magát. A kezét nem tudta mozgatni, kényszerzubbonyba volt kötve. Olyan volt mintha be lett volna zárva egy nagy puha kockába. Hirtelen kinyílt a szintén kipárnázott ajtó. Egy orvos lépett be.
- Megmondaná hol vagyok?- kérdezte arrogánsan Jo.
- A gyermek psychiátrián. - a doktor szinte idegesítően nyugodtan beszélt.- Kérem, jöjjön velem!
- Hogy hol?
- A gyermek psychiátrián.
- De, én nem vagyok őrült! Ezt nem mondhatja komolyan!
- Nem maga ölte meg az intézet nővérét?
- De!
- Hát akkor? Maga minden bizonnyal, szellemileg nem teljesen normális. Kérem, jöjjön velem!- az orvosnak már kevésbé volt nyugodt a hangja. Jo úgy gondolta, hogy nála idegesítőbb személy nem létezik, de azért csak ment utána.
   Amint kiléptek az ajtón, látta, hogy öt lakattal van lezárva a "börtöne". A hosszú folyosón több mint száz ajtó sorakozott. Az összesen minimum 3 zár. Mindegyiken egy-egy név. James Kahn, Noel Redfort, Lilien White és Joanna Brown.
- Miért van az írva az ajtómra, hogy Joanna Brown?- kérdezte Jo, de nem kapott választ. Az orvos már a folyosó végén állt és tartotta az ajtót Jo-nak.
- Nem jön, kisasszony?- mosolygott a doktor úr.
- De.- Jo visszanevetett. Furcsa érzés fogta el. Valamilyen meleg, kedves gondolat. Odarohant az ajtóhoz.
- Köszönöm.- mondta udvariasan.- Miért van az írva az én nevem helyett, hogy Joanna Brown?- ismételte.
- Nem ez a neve? A születési anyakönyvi kivonatba ez volt írva.
- Joanna?
- Igen.- Jo-nak meglehetősen tetszett ez a név.
- Magát hogy hívják?- kérdezte a kislány. Nem érezte udvariatlanságnak. Ha már az orvos tudja a nevét akkor neki is kell tudnia az övét.
- Martin Bros, de kérlek hívj Dr. Bros-nak.
- Rendben.- mondta Jo.
  Egy óriási aulába értek, a padokon gyerekek ültek, a tekintetük bosszúsággal teli volt. Ezek lennének a lelki társai.

2015. augusztus 26., szerda

DÍJ!!! #1

Sziasztok! Mint látjátok, most nem egy új résszel jelentkezem. Megkaptam az első díjamat! Nagyon köszönöm Kate Avengers- nek a Bosszúállók újratöltve írójának!
Ezek a szabályok:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad. 
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 
7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket. 
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen.

12. dolog Kate Avengers blogjáról:

1.A főszereplő lányt Kate- nek hívják.
2. A történet fanfiction stílusban íródott.
3.Kate a S.H.I.E.L.D.S.- nél dolgozik.
4. De nem akármilyen munkája van! Ő a hetedik Bosszúálló!
5. A sztoriban közelebbről megismerjük a Bosszúállókat.
6. Csak annyit árulok el, hogy Kate szerelembe esik a csapat egyik tagjával.
7. Az emberek azt hiszik hogy szinésznő.
8. Kate remek harcos, tökéletesen lő, de még azért kell tanulnia.
9. Kate megtestesítője Jennifer Lawrence.
10. Az új karakterek remekül ki vannak dolgozva.
11. Azoknak is csak ajánlani tudom akik még nem látták a Bosszúállókat. Utána biztosan meg akarja majd nézni.
12. Biztosíthatom, hogy az egyik legjobban megírt blog.

A 12 válasz:

1. Mit gondolsz, Kate mennyi idős? Ezen nem nagyon gondolkodtam de körülbelül 22-24. De egyáltalán nem zavaró, hogy nincs benne a sztoriban.
2. Van-e kedvenc szereplőd? És ha igen, kicsoda? Amerika kapitány! Meg persze Kate!
3. Ez nem pont a bloggal kapcsolatos, de szereted-e a Marvel filmeket? Nem szeretem, imádom!
4. Ha nem ismered a filmeket, amik a történethez kapcsolódnak, sok mindent nem értettél? Ismerem őket, erre nem tudom, hogy mit válaszoljak. :)
5. Sablonosnak tartod-e a történetet?
 Olvastam már hasonlót de megoldottad, hogy ne legyen sablonos.
6. Mit gondolsz Kate és Amerika Kapitány kapcsolatáról? Én mindig szeretem ha van egy történetben, egy kis szerelem, de ne csak arról szóljon. Ebben a sztoriban ez pont meg van. Másrészt meg annyira tetszik úgy egészben, hogy a Bosszúállók között szerelem van.
7. Van-e olyan szereplő, akiről szeretnél többet megtudni? Talán Sam- ről.
8. Zavart-e, hogy fanfictiont kellett olvasnod? Egyáltalán nem, én is imádom ezt a filmet.
9. Mit gondolsz Kate-ről? Megérdemelte ezt a kiváltságot? Hát persze, elvégezte a kiképzést és vállalta a felelősséget.
10. Van-e kedvenc részed? A csata mindkét része.
11. Ha ismered a filmeket, mennyire sikerült visszaadnom a karaktereket? Ha nem ismered, sikerült-e felkeltenem az érdeklődésedet valamelyik iránt? Tökéletesen. Sőt még talán kicsit jobban is a tökéletesnél. :)
12. A blogon nincs chat. Szerinted szükség lenne rá? Szerintem nem feltétlenül. Sok blogon nincsen chat, mégis a kedvenceim közé tartoznak.

12 dolog a saját blogomról

1. A főszereplő lány neve Jo Brown.
2. Nevelőintézetben nő fel nővérével.
3. Egyetlen barátját, Cameron-t ,örökbefogadták.
4. Hogy miért volt csak egy barátja? Azért mert a többiek mind őrültnek tartották.
5. Ez egy 1800-as években játszódó történet.
6. Jo-t 9 éves korában őrültekházába küldik. Lehet hogy gyerekeknek igaza volt?
7. A nővére, Kendra, sokszor igazságtalan Jo- val szemben.
8. Jo nem járhat iskolába, mert az intézetnek nincsen rá pénze.
9. A történetben végig kísérhetjük Jo egész életét.
10. Amikor Jo felnő, Scarlett Johhanson lesz a megtestesítője.
11. Jo sokszor lop, és még talán öl is?
12. Jo kiskorától fogva azt tervezte, hogy hogyan állhatna bosszút az embereken akik rosszat tettek neki. Amint egyre idősebb lesz, annál többen vannak a "vállalkozók".
 
12 kérdés a blogommal kapcsolatban:
1. Van kedvenc szereplőd?
2.Van kedvenc részed, ha van miért az a kedvenced?
3. Szerinted van szerethető tulajdonsága Jo-nak?
4. Mit gondolsz Cameron és Jo barátságáról?
5. Szerinted helyes, hogy Jo- t mindenki csúfolja mert más mint a többiek?
6. Van olyan ami nem tetszik, vagy nem értesz a blogban?
7. Szerinted melyik országban játszódik a történet? A Föld melyik részén?
8. Mit gondolsz, kevés a szereplő?
9. Tetszenek a karakterek? Mi tetszik bennük a legjobban?
10. Milyen folytatásnak örülnél? Ha Jo megjavulna vagy ha tovább csinálná amit elkezdett?
11. Ismerted ezt a blogot, vagy csak most kezdted el olvasni, a díj kedvéért?
12. Tetszett a blog?

DÍJAZOTTAK:

2015. augusztus 23., vasárnap

Én? Gyilkos?

Sziasztok! Bocsi, a késésért. Remélem tetszik az új rész! Jó olvasást!

Elindultak visszafelé.
-Akkor hová tűnt a nővér?- kérdezte Jo.
-Mondjuk ebédszünetre ment!
-Mrs. Davis! Mrs. Davis!- valaki rohant feléjük a folyosón.
- Mi a gond?-kiáltotta vissza Mrs.Davis.
- Egy hullát találtak Breeanna Daniels szobájában!- Jo ismerte Breeanna-t. Sok barátnője volt. Jo-t pedig mindig kicsúfolták.
  Hirtelen emlékképek ötlöttek Jo agyába. A nővér hulláját ráncigálta Bree szobája felé. Aztán vége. Nem értette mi lehetett ez. Bár mondjuk nem annyira fura hogy egy holttestet pont az ellensége szobájába akarja elrejteni. De miért szeretné eldugni? Fura.
Tovább mentek Bree szobája felé. Az övé volt a 24-es. A lány ágya alatt a nővér hullája feküdt. Jo- nak újjab látomás játszódott végig a gondolatában. El akarta rejteni a halottat, de nem tudta, hogy hová dugja. Végül csak berugdosta az ágy alá, és elfutott. Aztán vége volt.
  Jo ránézett Breeannára.A lány a fotelében ült, és sírt. Valahányszor ránézett az ágyára, sikított egyet és tovább bömbölt. Jo nem értette mi baja van, hiszen ez csak egy hulla. Ilyenkor esett le neki, hogy ez tényleg egy gyilkosság volt, és a tettes itt van az intézetben. De ő, tudata legmélyén tudta ki a bűnöző.
   1 óra múlva megérkeztek a rendőrök. Jo éppen Bree-t nyugtatgatta, ahhoz képest, hogy ki nem állhatta. A nyomozók megvizsgálták a holttest minden egyes porcikáját.
- Egy orvosi szikével szúrták le.- állapította meg az egyik borostás férfi.- A szívét érte a találat.- Fölhúzott egy gumikesztyűt és kirántotta a kést a nővér mellkasából.
- Gyerekeknek nem szabadna itt lenniük!- kiáltotta egy másik rendőr és kivonszolta a két lányt a szobából. Jo újabb emlékképet látott. Az orvosnéni vért akart tőle venni. Ő felkiáltott:
- Hagyjon békén! Ne közelítsen azzal a tűvel!- aztán kiverte a nővér kezéből a szurit. Leugrott az orvosi asztalról és fölkapott egy szikét. A nő segítségért kiáltozott, de már késő volt. Jo irtózatos erővel az orvos szívébe döfte a tompa szikét.
A látomásnak vége. Ő lenne a gyilkos? Már emlékszik. Megölte a nővért. Még ő maga sem értette hogy miért felejtette el ezt az egészet. Talán bevett valamilyen gyógyszert. De ezt senkinek nem említheti meg. Ez csak az ő kis psychopata titka.
  A rendőrök ujjlenyomatokat találtak a gyilkos eszközön.  A nyomozók át fogják vizsgálni Rottenburg lakójainak az ujjlenyomatait. Sőt, az is lehet hogy az egész államét. Jo úgy érezte, hogy el kell menekülnie ebből a világból. De nem tehette. Bűnhödnie kellett.

2015. augusztus 20., csütörtök

Véres nővér

A karjára esett. Valószinűleg eltört. Jo nem foglalkozott vele. Csak rohant vissza a szobájába.
   Kendra a sarokban roskadozó, kis fotelben ült. Katie szemben áltt vele és magyarázott valamit. Amikor Jo belépett, úgy tett mintha nem venné észre őket, és lefeküdt az ágyába és elaludt. Egy hétig csak Cameron-ról álmodott.
  10 nap múlva csak még jobban fájt a keze. Ilyenkor már ő is úgy gondolta, hogy már ideje lenne elmenni az intézet nővéréhez. Lassan átsétált az udvaron és belépett a másik épületbe. A folyosó kihalt, sötét volt. Jo hirtelen lábdobogást hallott a szemben lévő folyosóról.
- Haló, ki az? Hahó!- kiabálta. Továbbra is csak a futást hallotta. Ki lehet az? Miért fut ilyen eszeveszettül? Ismét csend. Jo ment tovább a nővér felé. Kopogtatott. Semmi válasz. Óvatosan benyitott. A nő ott feküdt a földön. Az orvosi asztal eltakarta a teste többi részét. Jo közelebb ment hozzá. A szívébe egy orvosi szike volt szúrva. Fehér köpenyét a vér festette vörösre.Az arca ijedt és halvány volt. Mellkasa nem mozgott. Megölték.
  Jo eszeveszettül rohant Mrs. Davis- hez, az intézet vezetőjéhez. A nő az irodájában ült. Lábát a fenyőfa íróasztalon pihentette.
- Mrs. Davis! Mrs. David!- lihegte Jo.- A nővé...A nö, nővér!
- Mondd már! Nincs sok időm!
- A nővért megölték!
- Tessék?- húzta föl a szemöldökét.
- A nővér meghalt!
- Te jó isten!- kiabálta öblös hangján és levette az asztalról a lábát.- Induljunk!- visszamentek a rendelőhöz. A nővér eltűnt! Csak egy vérfolt maradt utána a földön.
- Na, ezt hogyan magyarázod meg?
- De az előbb még itt volt!
- Kishölgy, maga megőrült!
- De, de, de...
- Nics semmilyen de. Gondolom csak megijedt a vértől, és egyből azt hitte hogy gyilkosság történt. Gyermeki fantázia...- kacagott Mrs. Davis.
- Mégis mitől mástól lenne véres a föld, nagy okos?- kérdezte pimaszul Jo.
- Egy orvosi rendelőben vagyunk, kölyök! Tudod, itt van olyan hogy vérvétel! Azta! Erre nehéz volt rájönni!- guggolt le "Jo szintjére" az igazgatónő.

2015. augusztus 17., hétfő

Egy barát elvesztése

 Jo-nak nem volt étvágya, túl kiváncsi volt. Így hát fölállt az asztaltól és kiöntötte a moslékba az ebédjét és visszasietett.                                                  - Siess már, Cameron!- nyafogott.             - Jól van már!- a fiú nem bírta Jo nyafogását, ezért ő sem ette meg a gombócát.- Az én szobámba menjünk, nehogy megint találkoznom kelljen a tesóddal.- elindultak Cameron szobája felé.Bementek a 34- es számu ajtón. A falon mindenféle poszterek lógtak, a legtöbb focis, de volt közöttük autós is.Cameron ágya fölött egy kis polc volt felfüggesztve, amin két könyv pihent: A loowodi árva és A büszkeség és balítélet. A fiú lekapta az utóbbit.                               - Tessék, ezt neked loptam Rose-tól. Lányos.- mondta és odadobta Jo- nak a könyvet.                                                           - Ma adott nekem egy pofont.                     - Rose? Akkor legalább ki tudsz vele békülni amikor visszaadod neki.                - Miért nem te adod vissza neki?               - Mert amire te ezt elolvasod, addigra én már nem leszek itt.                                       - Ezt mégis hogy érted?                                - Örökbefogadnak.                                        - Dehát ez szuper! Járhatsz iskolába! Lesznek szép ruháid, és öhh és vesznek neked könyveket.                                          - Nem, Jo. Ez egyáltalán nem szuper. Lesz egy gazdag bátyám aki csúfolni fog. Az összes barátomat elveszítem! Mi lesz veled?                                                       -Igazad van. De miért? Ne hagyj itt Cameron!- sírt Jo. Ez ritka pillanat a lánynál. Senki sem látta még igazán, hogy érzelmeket mutatna ki.- Te vagy az egyetlen barátom!

- Ne félj! Majd visszajövök!- hüppögött Cameron. Ezzel véget is ért a beszélgetés. Jo leült barátja mellé az ágyra. Aztán már csak együtt sírtak.

Másnap megérkeztek Cameron "szülei". Az "anyja" csontsovány, sötétbarna hajú. Valószinűleg minden testrészét legalább egyszer plasztikáztatva volt. Fekete selyemruha volt rajta.Az apja fölzselézett hajú, öltönyös, mogorva ember volt.
- Jó napot! A kisfiúért jöttünk!- beszélt rideg hangon a nő. 

-Tessék, még a nevemet sem tudja.- suttogta Cameron, Jo-nak.- Jee, ő lesz az anyukám!-mondta mosolyogva, aztán lehorgasztotta fejét.

- Melyiket kell vinnünk?- kérdezte a férfi. Mintha ez a két árva gyerek csak tárgy lenne.

-Erről beszéltem. Lebecsülnek.- szipogta Cameron.

-Ő lenne az!- lökte meg Mrs.Wild a fiút.

-Nagyon köszönjük!-mondta a nő, aztán rámosolygott Jo-ra. 

  Cameron-t a csuklójánál fogva rángatta ki az "apja". A fiú csak nézett hátrafelé és integetett, amíg csak Jo-t látta.                      A lány elindult Cameron szobája felé. Letépte az ajtón álló Cameron Cray feliratot, aztán bement, lekapta a polcról a könyvét és olvasni kezdett.

-J. A. N. E. Jane. A. U. S. T. I. N. Austin. Ez így nem fog menni!- kiabálta Jo, aztán lehajította a földre, a könyvet. Cameron összes tárgyát összetörte, vagy széttépte.                                                         - Te meg mit csinálsz Cameron?- nyitott be a szomszéd fiú.- Ki vagy te? Cameron csaja?- Jo csak kérdőn nézett rá, kisírt szemeivel.                                                        - Na, mi van kiscsaj?- röhögött a srác.- Gyertek gyerekek! Itt egy kikosarazott pisis!- kiabálta. Az összes ember a folyosóról, Cameron ajtójához gyűlt, és Jo-n nevettek. A lány meg csak ült a földön és szégyenkezet. Végül megelégelte őket és kiugrott az ablakon.


2015. augusztus 13., csütörtök

Tanulás, veszekedés és még valami gond

- Azonnal indulj a szobádba!- folytatta Mrs. Wild. Jo elsétált Cameron mellett. A fiú egy papírcetlit nyomott a kezébe. Amikor beért a szobájába, Jo megnézte hogy mi van rajta. Egy rajz volt. Egy pálcika ember, tüsi hajjal kopogtat egy ajtón amire egy kilences van rárajzolva. Mellette egy könyv volt odafirkantva. Jo nem értette mit akar ezzel Cameron mondani. Ilyenkor lenne hasznos az olvasás. Hát persze! Cameron holnap eljön hozzá, hogy ne kelljen Jo- nak kiszöknie a szobafogságból, és megtanítja olvasni.
- Jo. Miért kellett ezt csinálnod?- szólalt meg valaki a másik ágyról. Kendra volt az. Fölébredt. Törökülésben ült a matracon. Szomorú, barna szeméből könnyek csorogtak a fehér lepedőre.
- Mégis mit tettem?- kérdezte bután Jo.
- Szerinted nem hallotta az egész folyosó ahogy Mrs.Wild ordítozik veled? Megint loptál?
- Öhh, igen.
- De miért? Nem szeretnék a testvéred lenni! Szégyent hozol rám! Az összes barátnőm azt mondja hogy őrült vagy!- kiabálta, aztán fölállt és elindult az ajtó felé. Végül visszanézett Jo-ra.- Lehet hogy igazuk is van! Katie- nél leszek! Nála is alszom, örökbefogadták a szobatársát.
- Bárcsak nekem is örökbefogadnák a szobatársam.- suttogta Jo. De Kendra meghallotta és neki dobott egy papucsot amit a földön talált.
- Te vagy Rottenberg szégyene!-Az egész falu szégyene! Ez lenne az ő nővére!- gondolta magában Jo.- Bárcsak soha többé nem találkoznék vele!

  Következő napon amikor Jo fölébredt, Cameron már ott ült Kendra ágyán.
- Jó reggelt! Kezdhetjük a tanulást?
- Várj már egy kicsit. Még föl sem keltem!- mondta hunyorogva Jo.- Kimennél?
- Miért?
- Képzeld, átöltöznék!
- Oké, oké. Nyugodj már le!
- Bocs, fáradt vagyok.- nyöszörögte Jo.
  Hétfő volt. A hét mindennapját tanulással töltötték. Kivéve azt, amikor Jo- nak segítenie kellett a takaritónőnek. Hétvégére már majdnem megtanult olvasni. Következő héten Kendra visszatért a szobájába. Meglepte Cameron jelenléte:
- Wow, hát szia Cameron! Mit keresel te itt?
- Csak tanítom Jo-t olvasni.- válaszolt Cameron. 
- Ja oké.- mondta Kendra bizonytalanul és hátradobta a haját, mint a filmekben.- Nem jössz játszani Cameron?- valószinűleg még mindig mérges volt Jo-ra. 
- Most nem.- válaszolt Cameron. Kendra durcizva kivonult a szobából.- Ő a testvéred?- kérdezte Cameron.
- Ja, sajnos.
- Nagyon utálom. Folyton nyomul rám. Szerelmes belém. Nem bírom a nyomulós lányokat.
- Szegény.

Letelt a két hét. Vagyis vége van Jo szobafogságának.
  Jo rohant ki az udvarra. Egyből Cameron-t kereste. Már körbefutotta háromszor a kertet, de a barátja sehol sincs.
- Ebédidő! Ebédidő!-kiabálta az egyik önkéntes nevelő.- Finom szilvásgombóc az ebéd! Ebédidő! Gyertek gyerekek! Ebédidő! Ebédidő!- Jo elhaladt mellette és közben ezt motyogta: 
-Jól van, megértettük!- aztán ráordított:- Bekussolnál?-a nevelő ahelyett hogy mondott volna valamit, adott Jo-nak egy jó nagy pofont. Jo csak ment tovább mintha semmi nem történt volna. 
  Belépett az ebédlőbe. Cameron még mindig sehol. Jo leült az egyik üres asztalhoz. Néhány perc múlva Cameron szaladt be az ajtón. Odacsücsült Jo mellé.
- Hol a francban voltál?- kérdezte a lány.
- Mrs.Wild irodájában. 
- Mit kerestél te ott és miért vagy ilyen ijedt?
- Baj van. Ebéd után elmondom!

2015. augusztus 7., péntek

Kakaós csiga reggelire

  Cameron elment. Jo csak ült ott és nézte a füvet. Gondolt rá hogy, visszamegy aludni, de nem volt fáradt.
  Fölállt és odasétált a hátsó kapuhoz. Odatolt egy farönköt és ráállt. Kinyitotta a kapu fölső zárát a hullámcsattjával, aztán próbálta kitolni a kaput de be volt ragadva. Így hát belerugott egyet. Lehet hogy kicsit hangos volt úgyhogy egyből kirohant az utcára.
  Sokszor kiszökött de most valahogy más érzése volt. Minden szürke volt és csendes. A pékségbe éppen akkor szállitották a friss árut. Frissensült kenyereket, sós és édes sütemények egyaránt.
  Jo nem tudott ellenálni. Odaszaladt az autóhoz és elbújt mögötte. Amikor látta hogy nincsen senki a kocsi közelében, odarohant és kikapott egy kakaós csigát. Már éppen el futott volna, amikor valaki megfogta a kezét.

A pék volt az. Jo próbálta kiráncigálni a kezét a férfi kezéből de túl erős volt.
- Mit akarsz te itt?
- Csak reggelit!- kiabált vissza Jo és beleköpött a férfi szemébe. Megint sikertelenül próbálkozott a karja kimentésében, úgyhogy nem tudott menekülni. De aztán megszólalt valaki a termetes pék mögött:
- Mi történt Butch? Gond van?- egy magas, középkorú férfi volt. Az előbb említett Butch, vagyis a pék, megfordult és válaszolt: 
- Lopni akart ez a kis tolvaj!- emelte fel pólójától fogva Jo-t.
- Jaj, hagyd már!- legyintett a magas férfi.- Még csak gyerek! Biztosan szegény családból jött.
- De ez az én boltom! Tőlem egy ilyen kis pimasz kölyök nem fogja ellopni az árut!- veszekedett Butch. A magas férfi csak egy lenéző pillantást vetett rá aztán elindult Jo felé. Leguggolt hozzá.
- Szia, Jack vagyok! Mi a neved?
- Jo.- jelentette ki magabiztosan.
- Hol laksz?
- Az árvaházban.
- Egy ilyen aranyos kislány a nevelőintézetben nő fel? Nem túl helyes.- Jo értetlenül nézett Jack-re. Előbb még pimasz kölyök volt, most meg aranyos kislány. Habár nem ugyanaz az ember mondta neki, de számára ez is fura volt. - Hazavigyelek?- kérdezte Jack.
- Most komolyan?- szitkozódott Butch, aztán megragadta Jo karját és elkezdte rángatni az árvaház irányába.- Ilyen borzalmas kölyköt?! Ha odaérünk, egyből az első nevelőt megkérem hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki rád!- beléptek az intézetben. Az aulában ott ült Mrs.Wild és Cameron. 
   A nevelő a kávéját szürcsölte, amit valószinűleg Camerontól kapott. A fiú pedig a kávéhoz járó kekszet majszolta. Mrs. Wild fölkapta a fejét az ajtócsapódásra:
- Mi történt Jo?- Jo-nak fogalma sem volt róla hogy Mrs. Wild tudta a nevét.
- Ez a kölyök el akart lopni egy kakaóscsigát!
- Na de Jo!- az említett személy valami ilyesmire számitott. Szégyenkezett Cameron előtt. Habár ő is lop de valahogy az teljesen más.- Holnap segítesz takarítani aztán pedig szobafogságba leszel egy hétig!- már nem győzött mit kitalálni, úgyhogy egy ideig abbahagyta a beszédet, vett egy új levegőt és folytatta: - Öhmm, és ameddig szobafogságban vagy, addig minden nap csak egy szalámis kenyeret kapsz ebédre. És azt is neked kell elkésziteni.

2015. augusztus 3., hétfő

Cameron, a fiú

   Másnap korán fölkelt és nem tudta hogy, mit csináljon. Úgy gondolta hogy hajnali 4-kor még nincs fönt senki. Így hát eltipegett lábujjhegyen nővére ágya mellet, aztán kisétált az udvarra.
   A padok egy nagy körbe voltak rendezve és középen egy Mary Atkinson nevezetű nőről mintázott szobor állt. Legalább is ez volt ráírva. Senki sem tudta ki volt ez a hölgy de azért mégis ott állt a szobra amióta ez a park létezik. Jo úgy gondolta hogy, valószínűleg ő alapította az árvaházat.
   Hirtelen egy hang szólalt meg mögötte:
- Szia! Nem tudsz aludni?-egy fiú. Körülbelül 8 éves lehetett, mint Kendra. Fekete haja már lelehetett volna vágva, de egész jól állt neki hogy kicsivel hosszab volt a kelleténél. Sötétbarna szeme izgatottan csillogott. Rajta is pizsama volt.
- Öhmm, nem. Vagyis öhmm, igen. Szóval, nem nagyon tudok aludni.- válaszolt Jo. Nem nagyon számitott más emberek társaságára.
- Én sem.-mondta a fiú, és leült Jo mellé a padra.- Mi a neved?
-Jo.- a fiú értetlenül nézett rá.
- Csak simán Jo? Fura. A Jo tudomásom szerint egy becenév. Nem?
- Öhhmm, igen, biztos.
- Minek a rövidítése a Jo?
- Bocsi, de ezen még sosem gondolkoztam.
- Hát jó. Én Cameron vagyok. De utálom a Cameront, úgyhogy csak Cam.
- Nekem meg a Cam nem tetszik, úgyhogy Cameronnak foglak hívni.           -  Nekem mindegy. Szereted a könyveket?

- Öhmm, nem tudok olvasni.
- Majd én megtanítalak.
- Köszi. Mit olvasol? 
- Az a címe hogy, A lowoodi árva.
- Az miről szól? 
- Egy árva lányról, Jane Eyre a neve. Azt hiszem a nagynénje neveli, de erre nem emlékszem. Viszont utálja őt mert a férje mindig jobban szerette Jane-t mint a saját gyerekeit. Még csak most kezdtem el olvasni. Nem olyan jó. De neked biztosan tetszene. Mert te öhhm háát lány vagy. Most ezt találtam Mrs. Wild asztalán.
- Biztosan jó... Várjunk te lopod a könyveket?
- Igen, de ha már elolvastam őket akkor visszaadom, mintha megtaláltam volna régen keresett könyvüket. Így lehetsz a nevelők kedvence.
- Tetszik...- mondta Jo,  és vigyorgott. Aztán csak nézték egymást.
- Szép lány vagy!- szólalt meg hirtelen Cameron.
- Köszönöm.- mondta elpirulva Jo.
- Sokan beszéltek már rólad nekem. Azt mondták őrült vagy. De szerintem tök normális vagy. Holnap, ha nem tudsz aludni, akkor gyere ide és megtanítalak olvasni. Okosnak tűnsz, könnyű dolgunk lesz.
- Te hogyan tanultál meg olvasni?- kérdezte Jo. 
- A nővéremtől. Ő még járt iskolába. Most 17 éves. Ő tizenegy éves volt amikor ide küldtek minket a szüleink, én másfél. 
- 9 éves vagy?
- Fuu, jó matekos vagy. Ügyesen kistámoltad. Csak nyolc, jövő héten leszek kilenc.
- Mi az a matek?
- Az iskolában tanulják. Számolni kell. Szívesen járnék iskolába. Jöhetnél velem.
- Te gondoltál már arra, hogy öhhm tudod, örökbefogadnak?
-  Nem igazán. De nem is nagyon szeretném. Szeretek itt élni. Nem tudom miért.
- De Cameron, járhatnál iskolába.
- Igazad lehet. De megszerettem az itteni embereket. 
- Jól van. Nem tudod mennyi az idő?- Cameron föltűrte a pizsamája ujját és megnézte a valószinűleg lopott óráját.
- Háromnegyed öt. Kösz, hogy szóltál. Mrs. Wild mindjárt felébred és ágyba viszem a kávéját. Tudod, be kell férköznöm a szívébe.-mondta Camerom és kacsintott egyet.- Holnap találkozunk.


2015. augusztus 2., vasárnap

Az árvaház 9-es szobájában

  A nevelőintézet kilences szobájában éppen egy hat éves kislány mesterkedett valamiben. A neve Jo volt. Kissé furcsának tartották. Magában beszélt, lopkodott és néha ok nélkül az arcát kezébe temette ebéd közben és őrült hangon sikítani kezdett. A gyerekek csúfolták, nem voltak barátai,a testvérével, Kendrával ellentétben. Kendra mindig emberek között volt. De testvérén nem tudott segíteni.
  Térjünk vissza a lényeghez. Jo a hátán feküdt a fehér vaságy kényelmetlen matracán. Kis kezeiben egy apró gumilabdát forgatott és közben gondolkodott. Túlságosan gonosz gondolatai voltak ahhoz képest hogy 6 éves volt. Ő nem tündérekekről, hercegnőkről álmodozott hanem a nagy bosszúról.
  Leejtette a labdát. Lusta volt ahhoz hogy érte menjen, úgyhogy inkább ott hagyta gurulni a földön.
  Kendra lépett be az ajtón. Jo egy pillanatra ránézett, de aztán újra a plafonon kalandozott a tekintete.
-Gyere már! Bújócskázunk a többiekkel. Ez a harmadik amit kihagysz!! Légyszi, légyszi gyereee!- sipította Kendra vékonyka hangján.
- Nem szeretnék...-mondta Jo egyhangúan és tovább bámulta a fehér plafont. Kendra odasétált hozzá,felvette a földröl a golyót, aztán leült Jo ágyára.
-Mi a gond Szöszi?                                        -Semmi.-válaszolt, aztán felült és ránézett testvérére.- Candy,te is tudod hogy utálom ha Szöszinek hívsz.-mondta bosszúsan.

-De a Jo olyan felnőttes..-nyavalyogta 'Candy'.
-Pont ez az. Nem akarok gyerek lenni! Föl akarok nőni! Megkeresni a szüleinket, Candy, ugye értesz?
- Nem,és sosem foglak megérteni.- kiabálta, aztán kiviharzott. 
   Jo fölkelt az ágyból és odasétált a tükörhöz. Világos szőke, hullámos fürtjei kócosan lógtak az arcába. Még mindig pizsama volt rajta, pedig az óra éppen a 11-esre mutatott. Tengerkék szeme üresen bámult önmagára a tükörben. 
-Én nem vagyok kicsi.- motyogta morcosan és dobbantott egyet.- Én nagy vagyok!- kiáltotta felnőttes hangon. Ettől a pillanattól fogva döntötte el hogy, bosszút áll a szülein, akik miatt ebben a nyomorúságos intézetben kellett felnőnie. A gyerekeken, akik "ok nélkül" kiközösítették.