Cameron, a fiú

   Másnap korán fölkelt és nem tudta hogy, mit csináljon. Úgy gondolta hogy hajnali 4-kor még nincs fönt senki. Így hát eltipegett lábujjhegyen nővére ágya mellet, aztán kisétált az udvarra.
   A padok egy nagy körbe voltak rendezve és középen egy Mary Atkinson nevezetű nőről mintázott szobor állt. Legalább is ez volt ráírva. Senki sem tudta ki volt ez a hölgy de azért mégis ott állt a szobra amióta ez a park létezik. Jo úgy gondolta hogy, valószínűleg ő alapította az árvaházat.
   Hirtelen egy hang szólalt meg mögötte:
- Szia! Nem tudsz aludni?-egy fiú. Körülbelül 8 éves lehetett, mint Kendra. Fekete haja már lelehetett volna vágva, de egész jól állt neki hogy kicsivel hosszab volt a kelleténél. Sötétbarna szeme izgatottan csillogott. Rajta is pizsama volt.
- Öhmm, nem. Vagyis öhmm, igen. Szóval, nem nagyon tudok aludni.- válaszolt Jo. Nem nagyon számitott más emberek társaságára.
- Én sem.-mondta a fiú, és leült Jo mellé a padra.- Mi a neved?
-Jo.- a fiú értetlenül nézett rá.
- Csak simán Jo? Fura. A Jo tudomásom szerint egy becenév. Nem?
- Öhhmm, igen, biztos.
- Minek a rövidítése a Jo?
- Bocsi, de ezen még sosem gondolkoztam.
- Hát jó. Én Cameron vagyok. De utálom a Cameront, úgyhogy csak Cam.
- Nekem meg a Cam nem tetszik, úgyhogy Cameronnak foglak hívni.           -  Nekem mindegy. Szereted a könyveket?

- Öhmm, nem tudok olvasni.
- Majd én megtanítalak.
- Köszi. Mit olvasol? 
- Az a címe hogy, A lowoodi árva.
- Az miről szól? 
- Egy árva lányról, Jane Eyre a neve. Azt hiszem a nagynénje neveli, de erre nem emlékszem. Viszont utálja őt mert a férje mindig jobban szerette Jane-t mint a saját gyerekeit. Még csak most kezdtem el olvasni. Nem olyan jó. De neked biztosan tetszene. Mert te öhhm háát lány vagy. Most ezt találtam Mrs. Wild asztalán.
- Biztosan jó... Várjunk te lopod a könyveket?
- Igen, de ha már elolvastam őket akkor visszaadom, mintha megtaláltam volna régen keresett könyvüket. Így lehetsz a nevelők kedvence.
- Tetszik...- mondta Jo,  és vigyorgott. Aztán csak nézték egymást.
- Szép lány vagy!- szólalt meg hirtelen Cameron.
- Köszönöm.- mondta elpirulva Jo.
- Sokan beszéltek már rólad nekem. Azt mondták őrült vagy. De szerintem tök normális vagy. Holnap, ha nem tudsz aludni, akkor gyere ide és megtanítalak olvasni. Okosnak tűnsz, könnyű dolgunk lesz.
- Te hogyan tanultál meg olvasni?- kérdezte Jo. 
- A nővéremtől. Ő még járt iskolába. Most 17 éves. Ő tizenegy éves volt amikor ide küldtek minket a szüleink, én másfél. 
- 9 éves vagy?
- Fuu, jó matekos vagy. Ügyesen kistámoltad. Csak nyolc, jövő héten leszek kilenc.
- Mi az a matek?
- Az iskolában tanulják. Számolni kell. Szívesen járnék iskolába. Jöhetnél velem.
- Te gondoltál már arra, hogy öhhm tudod, örökbefogadnak?
-  Nem igazán. De nem is nagyon szeretném. Szeretek itt élni. Nem tudom miért.
- De Cameron, járhatnál iskolába.
- Igazad lehet. De megszerettem az itteni embereket. 
- Jól van. Nem tudod mennyi az idő?- Cameron föltűrte a pizsamája ujját és megnézte a valószinűleg lopott óráját.
- Háromnegyed öt. Kösz, hogy szóltál. Mrs. Wild mindjárt felébred és ágyba viszem a kávéját. Tudod, be kell férköznöm a szívébe.-mondta Camerom és kacsintott egyet.- Holnap találkozunk.